Időpont: 2016. október 23.
Hagyományainknak megfelelően a székház udvarán vette kezdetét ünnepségünk a Himnusz közös eléneklésével. Ünnepi beszédet Rétvári Bence miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár mondott. Moderált Rózsássy Barbara költő, közreműködött Lázár Balázs színművész. Majd az 1956-os és a Gérecz Attila-emléktáblák megkoszorúzása következett.
Az ünnepség ezt követően székházunk dísztermében folytatódott. Itt került átadásra a fiatal alkotóknak kétévente odaítélendő Gérecz Attila-díj, amelyet ezúttal Rétvári Bence miniszterhelyettes nyújtott át Korpa Tamás költőnek első verseskötetéért. A díjazottat Kollár Árpád költő, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke méltatta.
Majd az Arany János-díj átadására került sor, amelyet minden évben a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványának kuratóriuma olyan alkotónak ítél oda, aki kimagasló életművével nem csupán a kortárs magyar irodalmat gazdagította, de szervezetünk iránti hűsége révén a szövetség történetének is fontos szereplőjévé vált. 2016-ban András Sándor részesült az életműdíjban. A költőt Erős Kinga kritikus, a Magyar Írószövetség titkára és elnökségi tagja laudálta, a díjat Szentmártoni János költő, a szervezet elnöke nyújtotta át.
Szövetségünk Szavakban lobog című, fiatal alkotóknak kiírt, 1956-os novellapályázatának eredményhirdetésére is ekkor került sor. Az első három helyezett oklevélben és pénzjutalomban részesült. Első helyen végzett Novák Zsüliet, második helyen Haklik Norbert, a harmadik helyezett Weiner Sennyey Tibor lett.
Az ünnepség zárásaként Csontos János és Szabó Mihály portréfilmjét vetítettük, amely a „forradalom festőjéről”, Csizmadia Zoltánról készült.