VERSEK SZÓDÁVAL – 1956
Rendhagyó irodalmi talk-show a Pinceszínházban

Vendég: Ferdinandy György (1935) József Attila-díjas író, műfordító, egyetemi tanár
Időpont: 2016. szeptember 29.
Műsorvezető: Lázár Balázs
Közreműködött: Kocsonyai Péter

Az íróról
Budapesten született, középiskolai tanulmányait a Piarista Gimnáziumban végezte, ahonnan az utolsó évben eltanácsolták. 1954–1956 között a Fővárosi Autóbuszüzemben dolgozott kalauzként. 1956-ban felvették az ELTE BTK magyar-francia szakára, ahová csupán néhány hetet járt, mert kitört a forradalom. A forradalom leverése után, december 13-án elhagyta az országot és többedmagával Franciaországtól kért menedéket. 1956–1964 között Franciaországban kőműves, orosz fordító és könyveladó. 1957–1969 között a strasbourgi Dijoni Egyetem hallgatója. 1959-ben a Strasbourgi Egyetemen irodalomtörténeti doktori címet szerzett. 1964–1976 között a Puerto Ricó-i Egyetem tanára, ahol spanyol nyelven oktatott. 1964–1970 között a Szomorú Vasárnap című irodalmi lap kiadója volt. 1976-tól 1985-ig a Szabad Európa Rádió külső munkatársa. Csak 1987-től látogathatott haza ismét. 2000-től Puerto Rico, Miami és Budapest között ingázva élt, 2010-ben Budapesten szülői házában telepedett le végleg.

Főbb (magyar nyelvű) művei
Szerecsenségem története (elbeszélések, 1988), A francia vőlegény (elbeszélések, 1993), Mágneses erővonalak (vál. kisregények, 2000), Fényképem Balzackal (elbeszélések, 2004), A bolondok királya (regény, 2008), Fortuna szekerén (vál. elbeszélések, 2015), Fekete karácsony (vál. elbeszélések 1956-ról, 2016)

Főbb díjai
Saint-Exupéry-díj (1964), József Attila-díj (1995), Márai Sándor-díj (1997), A nemzetközi PEN Klub prózadíja (2000), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2011), Arany János-díj (2015)

Esszérészlet 2001-ből
„Van bennem valami alapvető sikerellenesség, viszolygás minden ügyeskedéstől. Pedig engem általában ügyesnek tartanak, ami rendkívül sért és bánt. Ez egy tévhit rólam. Azt hiszem, hogy a félresikerült életekhez, az útpadkára szorultakhoz való görcsös ragaszkodásom minden írásomban benne van. (…)A strasbourgi csöves hű maradt az óhazához, úgy, hogy menet közben, ha csak tehette, két vállra fektette a vadnyugatot. Tessék megnézni: sikeres emberekről vagy élethelyzetekről én még sohasem írtam. Bestsellereket írni nagy pénzekért? Jó lenne, de az nekem nem megy. Egy szövegben, amit most fejeztem be, az írói tisztességről esik szó. A Gyönyörűen tudott fütyülni szegény és ismeretlen elbeszélője sikerregényt szeretne írni. Hónapokon át gyűjti az anyagot, kéjgyilkosok és kalandorok izgalmasnál is izgalmasabb történeteit. A regény azonban csak akkor mozdul el a holtpontról, amikor az elbeszélő menet közben megtalálja régi önmagát, marginális és megalázott hőseit. Ezt írtam egész életemben – döbben rá. Az elesettek, a kisemmizettek krónikáját. Monoton, egyhúrú kis dalokat.  Ebből a törmelékből pedig – hiába minden – nem lesz sikerirodalom.”